Vértesacsa. Menekülés a semmibe

FAHÁZRA, FÉL TELEKRE gyűjtök - amelyik előbb bejön
Adj egy ezrest, és megmentesz egy fél életet.

Nagyon rossz anya vagyok. Én semmit sem tudok félretenni. Én nem tudom megfogni a pénzt. Mindig tervezek, harcolok magammal, ez a hónap jó lesz, nem kell igzulni majd a végén. De ez sosem jön össze. Igzulni kell. Ez így megy nagykorúságom óta. Nagyon nehéz változni.

És akkor vettünk egy fél telket. Úgy a felét, hogy az OTP-től valami 18 százalékos kamatra kértem személyi kölcsönt. Rajtam röhög a Csányi szerintem. Mert van náluk biztosan egy "különösen hülyék" vagy "akiket sikerült bepalizni" ügyek aktája, amit a bankvezér rossz napjain önnön szórakoztatására bekér. És akkor mazsoláz. Hogy hány féltelkű nő és férfi van az országban, satöbbi. Féltelkű az náluk, a belső kommunikációban a félkegyelmű lehet.
Felvettük tehát a kölcsönt. Ráadásul fogyasztóbarát személyi kölcsönt. Hogy úgy tűnjön, barátságoból veszik majd el ezentúl a fizetésem felét. Kiváló a marketingesük, na.
Így vettük meg tehát a telek felét. De csak azért, mert az eladó annyira rendes volt, hogy négy havi fizetési hátralékot adott a további másik felére. Az most lejár. Januárban ki kell fizetnem a telek másik felét. És ez hagyján. De semmi sincs a telken. Ház sincs, ahol végre lakhatnánk, ha bármilyen csoda folytán sikerül is kifizetni a kétezerből maradt ezer négyzetmétert. Én most négyzetmétereket veszek, azért, hogy a gyerekeimnek legyen már egy-két négyzetmétere, ha Annuska kiönti a napraforgóolajat és levágja a fejem akár egy villamos. Egyedülálló anya. Ez volnék. De annyira hülye szó ez is! Hát egyedül majdnem mindig feldőlök, nem állok, csak vonszolom magam ide-oda, fetrengek, vagy kalimpálok a lábammal, kezemmel, de állni régen álltam jóízűt.

A telek Vértesacsán van, festői hely, az összes hivatalos bakancslistán ott van, valamint közel van a jóléthez; szomszédságunk Alcsút és Felcsút. Nem baj, megtanulunk focizni is akár. Van erdő, mező, völgy, ló legelész, pitymallik, sárga a határ, van lottózó, általános iskola és kocsma.
A helyiek végtelenül kedvesek, a szomszédunkban kerti törpe is van. Semmi Kojot-os nincs arra, (aki nem látta a filmet, az most ezt nem érti, de akkor ugorja át) vagy nem vettem észre, de ha lesz, állok elébe, az is az élet része, ma, Magyarországon.
Az a lényeg, hogy Vértesacsa maga lenne a világ, oszt kész. Nincs többé hova menjünk, meg hova ne, miért és meddig. Vértesacsa anagrammázva lehet "csata verés" "csata véres" és "csata versé" is - csodálatosan hangzik mindhárom, nemdebár?

A képet fordítva tette ide, de hát olyan mindegy, honnan nézzük. Balra az ég, középen a völgy, jobbra a FÉLFÖLDÜNK! :)

A gyűjtés így önmagában teljesen felháborító, gondolom, hogy "Kell egy faház, adjatok" - úgyhogy azt találtam ki, hogy ide majd azt írom, falufejlesztésbe fognék, mert mi más volnék, mint közösségszervező hajdan volt bölcsész, aki majd odaérkezik a faluba és - amellett hogy valószínűleg mi leszünk a szégyentelek, ahol évekig csak lakókocsi áll - megpróbálja fellendíteni a kultúrt. Lehet, hogy erre semmi szükség nem lesz, mert az acsaiak tök rendben lévő kis közösségnek látszanak, ahogy kezdem őket megismerni. Szóval nem lehet odamenni és erőszakoskodni, hogy fejlődjünk így-úgy, mert valószínű, hogy emberségben, összetartásban, közösségként már teljesen rendben vannak az ottaniak. Csak zavarok majd ott, mint az őszi légy a csipkével letakart friss krumpligombócokon.
De valamit mondani kell. Hogy ki tudjak csikarni minden ismerősömből egyezer magyar forintot mondjuk.
Akkor mondok valamit: Élni szeretnénk.