Azonnali ingyenes orvosi segítség az Ukrajnából menekülőknek
A gyűjtőkampány elindítója
MedSpot Foundation
-
US$2,423.00raised of $30,000.00 goal Cél
A MedSpot Alapítvány célja, hogy humanitárius krízishelyzetben könnyen elérhető, ingyenes, szakszerű és minél teljesebb körű orvosi és pszichológiai segítséget nyújtson azoknak, akik a körülmények miatt ahhoz nem, vagy csak nehezen juthatnának hozzá. Alapítványunk a 2015-ös magyarországi menekültválság idején jött létre orvosokból, egészségügyi szakemberekből és segítőikből, hogy hatékonyan segíthessünk a bajbajutottakon.
2022 márciusának legelején, az Ukrajna elleni orosz invázió első hete után a MedSpot két teljes orvosi rendelő felszerelésével, profi orvosokkal és egészségügyi személyzettel megérkezett a Beregsurányba, az ukrán-magyar határra, ahol azóta is a nap 24 órájában folyamatos egészségügyi ellátást biztosít a határ túloldaláról érkező, nagyon gyakran szörnyű fizikai és lelki állapotban lévő menekülteknek.
Jelenlegi gyűjtésünk célja az, hogy egyrészt fenn tudjuk tartani a jelenlegi mobil egészségügyi állomásunkat a határ közelében, pótolhassuk a gyógyszereket, felszerelést, és fedezni tudjuk a működési költségeket, másrészt létre akarunk hozni egy állandó orvosi segítőpontot Budapesten is, ahova szintén rengeteg kimerült, beteg ukrajnai menekült érkezik. Célunk továbbá egy mentőautó beszerzése és hosszú távú fenntartása a helyszínek közötti betegszállítás, és az azonnali segítségnyújtás megoldására.
A gyűjtésünk során összegyűlt minden forint súlyos válsághelyzetből menekülők testi és lelki épségének megőrzésére megy. Kérjük, támogassa Ön is csapatunkat adományával, hogy azokon segíthessünk, akik átmenetileg mindent elveszítettek.
További információért tekintse meg honlapunkat: www.medspot.hu
Kérdéssel, egyéb felajánlással forduljanak hozzánk bizalommal: [email protected]
Kampánycsapat
- MedSpot Foundation
- Budapest, HU
- Diana Kathi
- Social Media Manager
- Ilona Vincze
- Financial leader
Donors
- Áron Kovács
- Donated on Dec 11, 2023
- Anonymous
- Donated on Oct 22, 2023
- Csaba Marton
- Donated on Sep 21, 2023
No updates for this campaign just yet
Donors & Comments
- Áron Kovács
- Donated on Dec 11, 2023
- Anonymous
- Donated on Oct 22, 2023
- Csaba Marton
- Donated on Sep 21, 2023
- mate
- Donated on Aug 30, 2023
- Kornel Sagi
- Donated on Aug 25, 2023
- Baglyas György
- Donated on Aug 25, 2023
- Erik Nyulasi
- Donated on Aug 25, 2023
- Guest
- Donated on Jul 16, 2023
- Péter Oláh
- Donated on Mar 05, 2023
- Guest
- Donated on Feb 03, 2023