Building knowledge together – Építsük együtt a tudást

  • €2,984.00
    raised of €12,000.00 goal goal
24% Funded
100 Donors
Help this ongoing fundraising campaign by making a donation and spreading the word.
Show more
Show less

English version below

Immár hosszú évekkel ezelőtt, amikor az egészségi problémáim kezdődtek emlékszem arra az érzésre, hogy azt sem tudtam hova kapjak, mit csináljak, hova szaladjak, hogy végre választ kapjak a kérdéseimre és problémáimra, amikről akkor azt gondoltam, hogy biztosan nagyon egyediek, és csak én vagyok az a szerencsétlen, akivel ez megtörténhet. Aztán rátaláltam különböző csoportokra, ahol érdekes és egyben eléggé kettős érzés volt azt látni, hogy sokan vannak még így, csak mivel éppen akkor a közvetlen környezetemben, ismerőseim körében nem ismertem olyan embert, aki hasonló problémákkal küzdene (persze azóta már sorra hallok az újabb és újabb "tünetesekről" régi ismerősök, barátok között is) úgy éreztem és azt hittem egyedül vagyok ezzel a dologgal. Meglepve konstatáltam, hogy ez nincs így, és nagyon sokan vannak hasonló problémákkal. Akkor ezek a csoportok nagyon sokat jelentettek nekem, és mindenképp szeretném ezt visszaadni olyan embereknek, akik hasonlóan a sok évvel ezelőtti magamhoz, most komoly kihívással néznek szembe az egészségük tekintetében, és ezáltal az életük talán azt mondhatom minden területén. Hiszen egészség nélkül nincs szabad élet, úgy érezzük bezárulnak előttünk az ajtók, és az élet minden területén akadályba ütközünk. Ismerem az érzést! Ezért úgy döntöttem, hogy ahogyan írtam szeretném ezt visszaadni olyan embereknek, akiknek segítségre, útmutatásra, és egy kis támogatásra van szüksége, és mindenkinek, aki szeretne új szintekre lépni testi-lelki egészségében egyaránt. Ezért fontos volt számomra, hogy egy olyan helyet hozzak létre, ahol a különféle egészségi kihívásokkal küzdő emberek biztonságban érezhetik magukat, ahol testileg-lelkileg feltöltődhetnek, és ahova bízom benne, hogy úgy érzik majd, hazaértek. Ahol megtalálják a gyógyuláshoz elengedhetetlenül szükséges érzelmi biztonságot is, a legfrisebb tudományos eredmények érthető formában való hozzáférhetősége, és a szakmai dolgokról szóló cikkeim, segédanyagaim mellett. Ahol jól, és felszabadultan érezhetik magukat, ahol mindig könnyebb a szeretetet választani a félelem helyett.


Sokat gondolkodtam, hogy milyen formában is tudnám ezt a legjobban megvalósítani, hogy számotokra a legjobb lehessen, és az elérhető legnagyobb előnyökkel járjon. Arra jutottam, hogy egy jelképes összeg ellenében most 6 teljes hónapra van lehetőségetek csatlakozni és betekintést nyerni az elkövetkező két hétben egy közösségi finanszírozáshoz hasonló formában indított kezdeményezéshez.

A részletek:

Annyi, de annyi szuper és hasznos képzés indult az utóbbi időben funkcionális medicina témájában, hogy alig tudok választani belőlük. Már a kezdetektől elhatároztam, hogy annak érdekében, hogy olyan segítséget nyújthassak Nektek, amit máshol nem kapnátok meg, illetve olyan specifikus tudást oszthassak meg Veletek, amihez különböző könyvek vagy online elérhető tanulmányok formájában nem férnétek hozzá, ezért folyamatosan képezem magam. Különféle funkcionális klinikai előfizetéseket tartok fenn, rengeteg új, naprakész, külföldön éppen hogy kiadott könyvet olvasok nap mint nap, és rendszeresen újabb és újabb továbbképzéseket végzek, annak érdekében, hogy a legjobbat nyújthassam számotokra, és a legélvonalbelibb tudást hozhassam el Nektek a jövőben. Most is folyamatban van néhány képzésem, sokat tanulok, mindig előre kitalálom, hogy mikor különítek el időt a tanulásra, és akkor csak arra fókuszálok, kizárva mindent. Amikor így csinálom nagyon könnyen a flow állapotába kerülök, örömmel és kíváncsisággal tölt el, hogy ismét lehetőségem van valami újat tanulni a szervezetünkben zajló összefüggések még mélyebb megjsmerése céljából. Ilyenkor megszűnik minden körülöttem, és hatalmas nagy erővel motivál miközben tanulok, hogy mindig tudom, hogy épp az aktuálisan megszerzett, legújabb tudást a gyakorlatban is tudom majd hasznosítani, és sok embernek tudok általa segíteni. Szinte hihetetlen, hogy valahogy mindig jókor jön szembe egy-egy információ, vagy jó helyen lapozom fel az online jegyzeteim, mert épp aznap vagy előtte nap vagy másnap valami azzal kapcsolatos kihívást kapok Tőletek. 😊

Plusz a klinikai tagságoknak köszönhetően lehetőségem van kérdezni is az ott tanító orvosoktól és tanároktól a Ti specifikus problémáitokkal kapcsolatban is. Két éves előfizetési díjas közösség és egy havi díjas közösségi tagság mellé, valamint a folyamatban lévő eseti kiegészítő kurzusok mellé azonban már kizárt, hogy beférne a költségvetésbe egy újabb képzés, és egy összegben nem is tudnám kifizetni, ezért döntöttem egy közösségi finanszírozáshoz hasonló megoldás mellett, amihez való csatlakozással kapnátok egy elkötelezett, barátságos mentort a személyemben, valamint tonnányi extra információt a korábbi és az új képzéseimen tanultakat beépítve az átadott ismeretanyagokba.

Ha szereted az írásaim, és szívesen mentoroddá fogadnál, akkor ennek a konstrukciónak a keretében most ilyen módon támogathatod további munkám, hogy a jövőben is tudjak számodra értékes tartalmakkal szolgálni. A csoport sokkal több lesz, mint az oldal eddig volt. Ha tetszettek itt az írásaim, és úgy gondolod mások számára is hasznos lenne oszd meg a bejegyzésem, hogy minél gyorsabban megvalósuljon a csoport, és minél gyorsabban el tudjam kezdeni az újabb tanulmányokat.

Ha tetszik az ötlet, és benne vagy egy ilyen kezdeményezés megvalósításában, akkor a következőt kell tenned:

Járulj hozzá most kb. egy könyv vagy előadás árával a képzéshez, és cserébe a képzés kezdésétől számított 6 hónapon keresztül ingyenes hozzáférést kapsz a csoportban megosztott rengeteg értékes tartalomhoz. *

A 6 hónap leteltével pedig, miután megnyílik a csoport az újonnan csatlakozni szándékozók számára is, a tagságod havonta jelképes összegért folytathatod szemben az eredeti, jóval magasabb havi díjjal.


* Az első 6 hónapban kizárólag azok kapnak hozzáférést, akik csatlakoznak ehhez a közösségi finanszírozási projekthez. Új tagok az eredeti díj ellenében is leghamarabb csak 6 hónap elteltével léphetnek be.


A tagsággal járó további előnyök:

Rendszeres könyv és cikkajánlók

Értesülés a legfrisebb kutatásokról, tanulmányok rendszeres publikálása

Értékes összefoglalók különböző egészségügyi témákban

Legmodernebb diagnosztikai eszközök és eljárások ismertetése

Tesztelési módok

Funkcionális tesztek és értékelési módszerek

Konkrét tanácsok különböző egészségügyi kihívásokban

Rendszeres Q&A, azaz kérdezz-felelek lehetőség a tagoknak

Motiváció

Egyedülálló lehetőség a funkcionális orvoslás területén szerzett ismereteid bővítésére

Élvonalbeli ismeretek, életet megváltoztató információk


Ha úgy döntesz, hogy csatlakozol, akkor havonta szinte csupán egy kávé áráért teszel szert olyan ismeretekre, amelyek segítségével visszakaphatod az egészséged, és amelyeket hosszú távon is sikerrel alkalmazhatsz egészséged megőrzése céljából, és egy haladó gondolkodású, támogató közösség tagja lehetsz.

Egy, az információk értékéhez és az előfizetés hosszához viszonyítottan igazán csekély összeg, hatalmas befektetést jelent az egészségedbe. Biztosítalak róla, hogy ha ehhez a közösséghez tartozol, akkor egy olyan pluszt kapsz, ami garantáltan segít az egészséged visszanyerésében és megtartásában.


A közösség és a társas kapcsolatok az egyik legfontosabb eleme az egészségnek. Ahhoz, hogy egészségesek lehessünk nagyon fontos a közösség. A mai világban sajnos azt látni, hogy a közösségek, a társas kapcsolatok sajnos egyre inkább háttérbe szorulnak, az emberek nagyon nehezen találnak olyan helyet és közösséget, akikkel megbeszélhetik az őket érdeklő dolgokat, és főleg ahol "értő fülekre találnak", és ahol fejlődni is tudnak. A csoport célja egyúttal egy olyan közösség építése, amelyben én egy mentor szerepet vállalva, segítek a közösség tagjainak abban, hogy hogyan tudják hosszú távon saját, vagy családtagjaik, gyermekeik egészségét megőrizni, és a fennálló egészségi problémáikat a legkevésbé invazív, ugyanakkor hatékony és természetes eszközökkel kezelni. Az általam választott képzésre május végéig lehet jelentkezni, és június közepén indul el a képzés, ami azt jelenti, hogy már a nyár második felében elkezdek az új tanulmányokkal kapcsolatban is posztolni értékes tartalmakat.

Fontos számomra, hogy az emberek jól érezzék magukat, hiszen akkor sokkal többet tudnak adni önmagukból, és sokkal jobban meg tudják valósítani önmagukat, ráadásul ezzel mások számára segítséget, támogatást és jó társaságot tudnak nyújtani. Vagyis a világot a közvetlen környezetükre való hatásukkal egy jobb hellyé varázsolni. Szeretném, ha az általam kicsit több mint egy éve elkezdett oldal, és az immár több év óta tartó tanulás egy egyedülálló és újszerű kezdeményezéssé nőhetné ki magát.
Nagyon kedves és elismerő visszajelzéseket kapok, sokan írtátok, hogy mennyire hiánypótló amit csinálok, vagy hogy az írásaimon keresztül ismertétek meg sokkal jobban testetek összefüggéseit és működését. Ezúton is szeretném megköszönni Nektek, hogy ezeket a visszajelzéseket megosztottátok es a mai napig folyamtosan megosztjátok velem, és már egyre többen vagytok, akik kérdeztek, arról is, hogy tanulni lenne-e lehetőség nálam?

Köszönöm a kedves sorokat. Hosszú távon tervezem online szakmai funkcionális tananyagok összeállítását, addig is a fent említett közösség tagjaként van lehetőség az általam eddig és a jövőben tanult megközelítés alapján tanulni, így aki ezzel kapcsolatban érdeklődött korábban, nekik is ajánlom ezt a közösségi platformot.


Összefoglalva:

Örülök, hogy ennyien itt vagytok az oldalamon, és sokan olvastok, és annak még jobban, hogy az itt megosztott információkkal már sokaknak segíteni tudtam. A jövőben is szeretném tovább folytatni, az elmúlt két hétben is csak azért "tűntem el", mert egy nagyon jó új lehetőségem törtem a fejem, hogy hogyan tudnám legjobban megvalósítan azt, hogy Nektek a jövőben kedvező feltételek mellett még többet adhassak. Ekkor megszületett annak gondolata, hogy egy olyan dolgot hozzak létre Veletek közösen, ami számotokra a lehető legtöbb előnyt képes nyújtani, ugyanakkor nem jár semmiféle kockázattal. Több klinikai előfizetéses tagságot tartok fenn, és folyamatosan képezem magam kisebb képzésekkel, amik jelentős mértékű kiadást jelentenek hónapról-hónapra. Az ebben a hónapban kiválasztott képzés, amely nyáron indul és májusban lehet rá jelentkezni egy szakmailag nagyon komoly, viszont nagy összegű ráfordítással járó képzés. Továbbra is szeretném, hogy valamilyen formában ezeket az ismereteket át tudjam Nektek adni, ezért úgy döntöttem, hogy egy zárt közösség keretében szeretnék azokkal az olvasóimmal tovább dolgozni, akik szeretik az írásaim, és szívesen lennének tagjai egy az én mentorálásom alatt működő és nyár közepétől egy új, átfogó, és ismét egy nagyon élvonalbeli képzésen elsajátított ismeretekre is alapozó csoportnak.

Mindig is égetően fontosnak tartottam, de most ebben az információs válsággal teli világban, ahol sokan osztanak egymásnak rosszabbnál-rosszabb tanácsokat, és a sok influencer-ré avanzsált híresség vagy nem híresség reklámoz mindenféle szemetet, vagy ad teljesen rossz tanácsokat akár komoly betegséggel vagy terméketlenséggel küzdő sorstársainak, különösen fontosnak érzem, hogy egy olyan felület hozzak létre, ahol valódi információk kapnak helyet.

A közösségi támogatás egy főre eső minimum összege mindössze 25 EUR, ami automatikusan a csoportba való csatlakozási jogot biztosít a képzés kezdésétől számított 6 hónap leteltéig, és a fél év elteltével pedig jelentős kedvezményt biztosító hosszabbítási lehetőséget is kínál, valamint az első 6 hónapra kizárólagos csatlakozási lehetőséget.

A csoportba a közösségi támogatás befizetése után már van is lehetőséged csatlakozni, és az új képzés indulásáig is értékes információkat kapsz. A befizetett összeg tehát a kampány sikerességétől függetlenül szuperjó előnyöket biztosít számodra, az oldalamon lévő regisztrációhoz kötött tartalmakat már a csoport indulásától kezdve folyamatosan töltöm fel a csoportba, valamint további értékes tartalmakat osztok meg Veled.

Segíts abban, hogy együtt egy olyan közösséget építhessünk fel, amelyben hiteles információk kapnak helyet, és ahol a fejlődésé a főszerep.

"Go to where people grow."

"Menj oda, ahova az emberek azért mennek, hogy fejlődjenek."

Ezeken a helyeken tudsz igazán jó és jelentőségteljes kapcsolatokat kialakítani, és ezek a helyek azok, melyek garantáltan megváltoztatják az életed. Menj táncórára, csatlakozz valamilyen készséget tanító csoporthoz (zene, nyelv, főzés vagy bármi) és persze gyere a Fall in love Integrative Health & Nutrition online közösségbe.

Ha érdekel a lehetőség itt tudod az ötletet támogatni, majd kérni a felvételed a csoportba.


Tervezett témák:

  • Idegrendszeri fejlődési rendelenességek kezelése (autizmus, ADHD, szenzoros feldolgozási zavarok)
  • Fájdalom kezelés
  • Autoimmun betegségek
  • Endokrin betegségek
  • Gasztointesztinális (emésztőrendszeri) megbetegedések
  • Epigenetika
  • Metilációs egyensúlytalanságok hatékony kezelése
  • Atópiás betegségek
  • A kardiometabolikus betegségek spektrumai
  • Az eliminációs diéták
  • Cöliákia, gluten szenzitivitás
  • Termékenységi problémák és hormonális egyensúlytalanságok
  • Autoimmun és immunrendszeri egyensúlyt támogató étrendek
  • Emésztőrendszeri betegségek, SIBO, IBS
  • Mikrobiom
  • Szorongás, depresszió
  • Egyéni metilációt támogató étrendi és életmód stratégiák
  • Méregtelenítés


For many years now, when my health problems had been started, I remember the feeling that I didn't know where to go, what to do, where to run to finally get the answers to my questions and my health issues that I thought they are very unique, and just me I am the unlucky one with whom this can happen. Then I found different groups where it was interesting and at the same time quite shocking to see that there are many people who had similar problems. Now of course I often hear similar symptoms among my old friends as well but then I haven't kbow anybody with same health issues in my immediate environment.

I felt so lonely and I thought I was alone with this thing. I was surprised to find that this is not the case and there are many people struggling with similar problems. Then these groups meant a lot to me, and I would definitely like to give it back to people who, like myself many years ago, are now facing serious challenge in their health, and I can say in every area of their lives. Because there is no freedóm without health, we feel the doors are closing in front of us, and we are facing obstacles in every area of life. I know how it feels! That's why I decided to write a blog to people who need help, guidance, and some support, and to anyone who wants to step to the next level of their physical and mental health. That's why it was important to me to create a place where people with various health challenges can feel safe, where they can become physically and spiritually recharged, and where they can feel that "they come home". Where they can find the emotional security that is essential for healing and the latest scientific results in accessible form, my articles on professional topics and my assistant. Where they feel themselves good and relaxed, where it is always easier to choose love instead of fear.

I was thinking a lot about how I can make it best for you and to provide you the greatest benefits. I have come to the point that I start a community funding campaign. If you support my future education I offer you a 6 month access to the group.

Details:

There are so many super and useful training programs out there. From the very beginning I decided to give you the help you would not get elsewhere and share specific knowledge with you, which you would not have access to in the form of different kind of books or online studies, so I am constantly training myself. I maintain a variety of functional clinical subscriptions, reading a lot of new, up-to-date books that have just been published abroad, attending online conferences and I do trainings on a regular basis to give you the best and the most cutting-edge, life-changing knowledge you can use in your healing journey. I love learning and when reading research connected to this field hours long I focus just on these excluding everything else. When I do this I can easily find the flow, I am pleased and curious that I have the opportunity to learn something new and gain deeper understanding of our body. In this case, everything around me stops. It is almost unbelievable that some information always comes in good time, or I flip through my online notes at the right place, because the next day I often get a question about exactly the same issue.

If you like my blogposts and find it informative and would like me to be your mentor, now you can support my further education so that I can continue to provide you with valuable content in the future. The group will be much more than the site has been before.

If you like the idea, and would like me to implement it, you should only take the following steps:

Make a contribution now and in return you will receive free access to my valuable group content for 6 months from the start of the training.

......






Rewards

6 month group access

Organizer

  • Judit Bedecs
  •  
  • Campaign Owner

Donors

  • Anonymous
  • Donated on Dec 31, 2019
Amount Hidden
  • Alexandra Ress-Sarkadi
  • Donated on Nov 25, 2019
€90.00
  • Anonymous
  • Donated on Oct 29, 2019
Amount Hidden

No updates for this campaign just yet

Donors & Comments

100 donors
  • Anonymous
  • Donated on Dec 31, 2019
Amount Hidden
  • Alexandra Ress-Sarkadi
  • Donated on Nov 25, 2019
€90.00
  • Anonymous
  • Donated on Oct 29, 2019
Amount Hidden
  • Marianna Meszaros
  • Donated on Oct 22, 2019
Amount Hidden
  • Jámbor Mária Adrienn
  • Donated on Oct 21, 2019
  • Kedves Judit! Előfizetek a következő fél évre. Köszönettel Jámbor Mária Adrienn [email protected]

€45.00
  • Anonymous
  • Donated on Oct 15, 2019
€25.00
  • Anonymous
  • Donated on Oct 15, 2019
Amount Hidden
  • Adrienn Szlonkai
  • Donated on Oct 14, 2019
Amount Hidden
  • Fischer Krisztina
  • Donated on Oct 10, 2019
  • Building Knowledge,Fischer Krisztina

€45.00
  • Mónika Hargitainé
  • Donated on Sep 29, 2019
  • A másik személy, akinek a bejelentkezést így kérném:Ostroháziné Jánosi Ibolya

Amount Hidden
Show more donors

Followers

58 followers
Mariann Polyovka
Judit Javorhazy
Mónika Hargitainé
Beata Nyeste
Andrea Hétvári
Edit Dr. Varga
Silvia Pöschl Bernáth
Krisztina Fejes
Noémi Gyüre
Lilla Jójárt
Show more Followers
€2,984.00
raised of €12,000.00 goal
24% Funded
100 Donors

Help this ongoing fundraising campaign by making a donation and spreading the word.

Not Ready to Donate?

Did you know a 10 second Facebook share raises an average of €25?

Share on Facebook